1. fejezet

[Egy lakatlan, hegyekkel teli nagy szigeten, egy templomban.]

Papnő:
"Ó, miért élünk, ha istenünk mozgat,
Játékszerei vagyunk az égnek,
S mi gyötörjük magunkat,
Hát ezt jelentené ez a szó: Élet?"

[Főpapnő jön]

Főpapnő:
"Miket hallanak füleim, ó, Eleanor, te vagy az?
Hát istenünk ellen fordulsz, ezt rólad nem hittem volna."

[Két másik papnő érkezik]

Második papnő:
"Tudtam mindig is, ő csak egy mihaszna,
Vívni azt tud, de imádkozásra hasztalan."

Főpapnő:
"Miket beszélsz te, leányom, hát erre tanítottalak tégedet?
Hogy sértegesd, megalázzad nővéreidet?"

Második papnő:
"Én nem sértegetem, anyám, én csak az igazat mondom,
Csak nézz rá, s hamarosan meg is látod;
A folyosón lábatlankodik, miközben odabent,
Ima folyik."

Főpapnő:
"A folyosón lábatlankodik?
Mintha te is ezt tennéd."

Második papnő:
"Anyám, én csak a hangra jöttem ki,
Hangos gondolkodásával egy mondatot ki nem lehet odabent mondani."

Főpapnő:
"Hát így állunk, hazugat mondasz nekem,
Láttalak, a sarkon leselkedel."

Második papnő (kitérve a válasz elől):
"Ahogy hallom, az ima a közepére érkezett,
Induljunk befelé, mielőtt lábunk idenő,
S egyik nővérünk betegségben kiesett,
Ezért ön következik, Fehér Főpapnő."

Főpapnő:
"Jól van jól van, ne siettes, húgom,
Egy pillanat múlva be is megyek,
Eleanor, lányom, feküdj le, pihenj egy keveset,
Valami megárthatott... hogy beszélhetsz ilyeneket..."

[Két papnő el]

Papnő:
"Valóban, megárthatott valami,
S bár sejtem, sőt tudom, hogy mi,
És ez már régebbi betegségem,
Aminek a neve; az Élet felismerése."

Főpapnő:
"Kérlek, ne beszélj felelőtlenül,
Az istenünk nem nézi a lelkünket,
Neki csak az imánk kell, s a hitünk,
Eleanor... gyógyulj szépen meg."

Papnő:
"Anyám, ebből ki nem gyógyulok,
Csak egy erre a gyógymód,
De azt biztos elleneznéd."

Főpapnő:
"Mi lenne az?"

Papnő:
"Nem más anyám,
Mint a megváltás.
Vagy kinek hogy tetszik: a Halál.
Fehér főpapnő, én ezt a helyet itthagyom,
S tudom, ezzel az istenünket magunkra haragítom,
De ha nincs hitem, hát minek éljek itt?
Önkínzás, betanult szövegek... ezt nem bírom már ki."

Főpapnő:
"Ne beszélj ilyeneket..."

Papnő:
"Ne, ne folytasd anyám, már eldöntöttem régen,
Örökre, hátranézés nélkül elmegyek innen,
Talán még hallasz rólam, talán nem;
A sors fogja vinni az életemet, szerintem."

[Papnő el.]



2. fejezet


[Erdő mélyén]


Papnő:
"Életemet már akkor elrontottam,
Mikor megszülettem.
Miért jöttem elre a világra...
Érthetetlen.
De mit hallok? Mi ez a zaj?
Halandók léptei, csak nincs baj?
Futva érkeznek ide, no, meglessük mit akarnak,
Talán a templomot keresik; vagy valamit takarnak."

[Egy íjász és egy kardforgató érkezik.]

Kardforgató:
"Húhh, hát őket is leráztuk,
A király hadát magunkra vontuk,
El sem tudom képzelni, ezek után élni hogy fogunk."

Íjász:
"Baj nem történt volna, ha egyszerűen,
Megölöd őket, te szerencsétlen."

Kardforgató:
"Igen, itt már rám fogod a dolgot,
Nem tudom, a fán ki lógott,
És ügyetlenkedett, miközben az én,
Életem volt a tét."

[Papnő előjön.]

Papnő:
"Bocsássatok meg de..."

Kardforgató (fegyverét előrántva):
"Ki vagy, és miért lestél meg bennünket, idegen?
Az uralkodó seregéből vagy, vagy bandita... esetlegesen...?

Íjász:
"Nyughass, Párduc, nyughass, ilyen öltözékből,
Úgy ítélem meg... hm... ez egy papnő.
Netán tévedek?"

Papnő:
"Papnő? Félig meddig igazad van,
Mert a rendemet már otthagytam."

Íjász:
"Egy hívő, ki istenét megtagadja?
Furcsa szerzemény vagy."

Kardforgató:
"Én akkor sem hiszek benne,
Kém is lehet, nagyon egyszerűen."

Íjász:
"A kémek nem ilyen találóak, hidd már el, fapofa,
Ez egy kóbórló istentagadó."

Papnő:
"A nevem Eleanor... merre tartotok?"

Íjász:
"Magunk sem tudjuk... a király hada elől menekülünk,
Magunkra haragítottuk, mert valamit elcsentünk."

Papnő:
"Hát közönséges tolvajok vagytok?
Harcművészeknek kinéztek... de rablók...
Kikkel össze nem hozott a sors."

Íjász:
"Ne, ne érts félre minket, az a tárgy,
Jobb is, hogy nincs az uralkodó kezében.
Veszélyes fegyver ez, ténylegesen,
Mi tapasztaltuk már az erejét, testközelben."

Papnő:
"Veszélyes fegyver? És jobb a ti kezetekben?"

Kardforgató:
"Ejj, de éles a nyelved, fegyvered sincsen,
De azért így ellent mondasz nekem?"

Íjász:
"Csitulj már, Párduc, mert eláslak menten,
És itt hagylak, hogy hagy fagyj a földbe télen.

Kardforgató:
"Leváglak, mielőtt hozzám érnél."

Papnő:
"Kérlek hagyjátok abba. Mit tud az a fegyver,
Talán az egy tömeggyilkos, vagy szerencsétlenséget hozó
Szerkezet?"

Íjász:
"Ez egy olyan kard, mely mindent kettéhasít;
Neki mindegy az, hogy fa, ember, vas, vagy híd,
Paraszt, ló, katona, seregek,
Ennek ez egyre megy.
Biztosak vagyunk benne, hogy ezzel
A király háborút tervezett.
És mi a Jó érdekében,
Elvettük tőle ezt.
És ez nem lopás, hanem tulajonképpen;
Gondmegoldás.
Egy ideig magunknál tartjuk, hogy azt higyjék, elveszett,
Aztán a Nagy Mágusokkal elpusztítjuk, ígérem.
Velem tartasz, furcsa szerzet?"

Papnő:
"Értelek, s ajánlatodba; beleegyezek.
Itt a közelben van egy város, térjünk meg ott,
S ha jól vettem ki szavaidból,
Ezentúl üldözni fognak minket, míg világ a világ,
De azon a helyen ránk álmunk nyugodtan vár.

[A három nő elindul az úton, bár nem látszik a város, szinte biztosan lépkedve, abban a hitben,
Hogy egyszer csak odaérkeznek.]