"- Anya, anya nézd! A szomszéd néni küldött vacsorát!
- Ez nagyon kedves tőle ... - rekedtes hangja mellett felköhögött - megköszönted neki?
A kislány bólintott, majd két fatányérra tette a sült csirkét és krumplit, majd az egyiket ágyban fekvő anyjának adta. Mohón falta be, hiszen két napja nem evett. Csöngettek.
Éva felállt, majd az ajtóhoz rohant. A másik szomszédjaik, egy öreg házaspár állt ott. Beengedte őket, akik az előtérben megálltak.
- Vica, valamit el kell mondanunk neked ...
- Kapok ajándékot?
- Nem ... más ... anyukád még ma éjjel elalszik.
- Anya minden éjjel aludni szokott ... majd felkel reggel ...
- Nem! - szakította félbe a nyolcvanas éveiben járó öregasszony. - Nem fog már felébredni.
A kislány lassan a sötét szoba felé pillantott.
- Nem fog?
Kísérteties csend lett, melyet csak a szülő rekedtes köhögése, és hörgő levegővételei szakították meg. Ismét a nőre nézett. Arcán átsuhant valami - talán értetlenkedés, talán fájdalom."

A csend, az a csend fojtogató volt. Hallottam, ahogy édesanyám egyre nehezebben, egyre ritkábban vette a levegőt. Berohantam a szobába, a házaspár pedig utánam. Felültem az ágyára, és pírrel elöntött arcát néztem.
- Vica ...
Vörös, mégis sápadt feje felém fordult ... szemeiben könny csillogott ...
- A halál a vándor megnyugvása, minden fáradozás vége. Ha éjszaka majd az égre nézel, a legfényesebb csillag mutat majd utat ... a holdfény világít majd neked, s az esti szellő suttogja majd, mit kell tenned ...
Sírással küzdöttem, és megfogtam anya gyenge kezét.
- Énekelj ... énekelj ... hiszen karácsony van.
Arcán gyenge mosoly jelent meg...


"Hófehér jászol és csengettyűs szán
Az ablaknál hóember áll
Száz fehér angyalka körtáncot jár
A szobádban ajándék vár
Szikrázon csillog az ágon a láng
Kigyúlt az ünnepi fény
Díszítsük együtt fel ma délután
A mi fánkat
Te meg én..."

Erősen köhögött, levegőt már nem kapott...


"Szemedben ég a gyertyafény
Gondolj rám karácsony ünnepén,
Ha majd a dallam véget ér
Emléke mindig benned él..."

Szemei lecsukódtak, én pedig újra, és újra énekeltem a refrént ...


"...emléke mindig benned él."

Mozdulatlan maradt. Sírva fakadtam. Ahogy ott feküdt, a vékony takaró alatt ... olyan sebezhetően ... könnyeim áztatták puha testét. Az öreg házaspár hátulról átölelt ... anya meghalt ... karácsony estéjén.